A „családi választójog” és a választójogi képviselet két lehetséges értelme
Az utóbbi évtizedben Magyarországon is ismételten fölmerült az az alkotmányjogi javaslat, melynek értelmében a választójog alsó korhatárának eltörlésével a felnőttkort még el nem ért állampolgárok is rendelkezhetnének szavazattal, ezt azonban nem maguk, hanem – képviseletükben – a szüleik gyakorolhatnák („családi választójog”). A javaslat azon törekvések sorába illeszkedik, melyek a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra igyekeznek alkotmányjogi válaszokat találni. A mellette fölhozott érvek azonban – legalábbis részben – túlmutatnak a fenntarthatóság kérdésén, és alapvető jog- és politikaelméleti problémákat vetnek föl. A dolgozatban a képviselet fogalmára koncentrálva vizsgálom a javaslatot. A családi választójoggal kapcsolatban kétféle értelemben is beszélhetünk képviseletről, s ennek nyomán két különböző, bár egymástól nem független, gondolatmenetet rekonstruálhatunk. Az egyik arra az elképzelésre épül, hogy az így leadott szülői többletszavazatok voltaképpen a gyermekek szavazatai, s ezért a javaslat nem sérti az egyenlő és közvetlen választójog követelményét. Ezzel szemben amellett érvelek, hogy a szülői szavazat esetében nem a gyermek politikai preferenciáinak puszta közvetítéséről van szó, és a döntéshozatalra képtelennek tekintett személyek képviselete ebben az értelemben nem lehetséges. A másik lehetséges gondolatmenet föladja a választójog egyenlőségének igényét, és éppen azzal indokolja a javaslatot, hogy a szülői többletszavazatok szükségesek a gyermekek érdekeinek megfelelő súlyú képviseletéhez. Ennek alátámasztásához úgy kell tekintenünk a szülőket, mint akik másoknál alkalmasabbak a gyermekek érdekeinek képviseletére a politikai döntéshozatal során. Itt három, a szakirodalomban megjelenő tulajdonságra koncentrálok: az információkhoz való hozzáférésre, a közös érdekekre, valamint az önzetlenségre. Álláspontom szerint azonban ezek a körülmények vagy nem egyértelműek, vagy irrelevánsak, következésképpen a második gondolatmenet sem alkalmas az így fölfogott családi választójog igazolására.
In the last decade, the proposal to abolish the lower age limit for suffrage, with parents voting as proxies on behalf of their children (‘family voting’), has been raised in Hungarian constitutional scholarship. This proposal is part of the effort to find institutional solutions to problems related to sustainability. Arguments supporting it go, however, beyond the issue of sustainability, and raise fundamental questions of legal and political theory. This paper examines the proposal with a focus on the concept of ‘representation’, which can be interpreted in at least two ways in the context of family voting. That, then, allows for two different (but not unrelated) arguments in favour of the proposal. The first one is based on the notion that parents’ extra votes do not violate the principles of equal and direct suffrage. In contrast, I argue that parental voting cannot be considered as merely expressing children’s preferences, and that persons who are regarded as unable to make a decision themselves cannot be represented in this way. The second argument gives up the claim of equal and direct suffrage, and seeks to justify the proposal by saying that parents’ extra votes are necessary for the sufficient representation of children’s interests. Such an argument can find support in the notion that parents are better situated to represent their children’s interests than the average voter. Here, I focus on three characteristics often mentioned in scholarship: parents’ privileged access to information, their shared interests with their children, and their selflessness. It is shown, however, that these arguments are either irrelevant or unconvincing, and therefore that the second line of argument, too, fails to provide adequate justification for family voting.