Túljutalmazott győztes
Egy választási rendszer reformja, a választás játékszabályainak mikéntje nagymértékben függ az adott ország politikai „hangulatától”, annak pártrendszerétől, a folyamatokat meghatározó pártok erőviszonyaitól, valamint a reform kulcsszereplőinek értékcentrikus és/vagy érdekorientált célkitűzéseitől. Mindez érvényes a magyar országgyűlési képviselők választásának rendjét szabályozó 2011. évi CCIII. (sarkalatos) törvényre is, amely 2012. január 1-jén lépett hatályba, rendelkezései pedig 2014-ben kerültek alkalmazásra. Az érdemi változtatásokat eredményező reform egyik legvitatottabbja pontja az európai vonatkozásban is egyedülálló egyéni kerületi győzteskompenzáció intézményének bevezetése. Jelen tanulmány célja a győzteskompenzáció több szempont mentén történő vizsgálata. A kompenzálás jelentéstartalmának ismertetését a 2011-es reform körüli előzmények bemutatása, majd a 2011-es Áder-interjú (HVG) elemzése követi. E sajátos intézmény körül kialakult jogi viták, illetve egyes hazai és nemzetközi kutatók idevágó vélekedése zárja e munka első felét. A tanulmány második részében az egyéni győzteseket kompenzáló mechanizmus hatásainak „semlegességét” vizsgálom meg, a 2002-es és 2010-es választások szavazatrészesedései mentén, majd a 2014-es választások eredményei alapján.1 Három alapvető következtetéssel zárom a tanulmányt. Egyrészt, a győzteskompenzáció hatása (az egyes politikai erők túljutalmazásának nagysága szempontjából) változó mértékű, hiszen ez lehet az adott politikai kontextus, az egyéni kerületi szavazatokat mandátummá alakító formula, vagy a pártrendszeren belüli erőviszonyok függvénye. Másrészt, figyelembe kell venni, hogy 2010 után egyetlen politikai erő számára nyílt meg a lehetőség, hogy egymaga kezdeményezze és valósítsa meg a reformot. A győzteskompenzálásának vizsgálata során így központi jelentőségű kérdés, hogy a Fidesz–KDNP milyen szándékkal kezdeményezte és hajtotta végre a reformot. Ez felveti a változtatások „igazságosságának”2 kérdését is. Harmadrészt, a győzteskompenzáció intézménye olyan értelemben (is) egyedülálló, hogy ennek bevezetésére sem a rendszer működése szempontjából, sem pedig költséghatékonysági vagy stabilitási (kormányozhatósági) megfontolásból nem volt szükség. Ezek alapján, megalapozottan feltételezhető, hogy a Fidesz–KDNP-kormánykoalíció jól megfontolt önös érdekeivel összhangban vezette be a változtatásokat, és hogy a győzteskompenzáció jelentős mértékben járult hozzá a kétharmados többségi kormányzás fenntartásához.
Abstract
The process of an electoral reform, and the rules that set up an electoral sysem depend to a large extent on the political climate of a given society, on the structure of the party system, the distribution of forces between political parties, and – last but not least – on the power interests and democratic values that motivates the actors of the reform. This is all true in the case of Hungary, where the rules of the system (Act CCIII of 2011 on the Elections of Members of Parliament of Hungary, coming into force on January 1, 2012) were written for the particular political context of the country. This paper consists of two parts. In the first part, after a brief definition of the terms of winner’s compensation and majority bonus (award) I look at the background of the Hungarian electoral reform (2011), including the instructive interview of János Áder (2011), about the nature and possible effects of the winer’s compensation. Finally, I examine some of the legal debates about the reform, but mostly about the winner’s compensation. In the second part of the essay I would examine the results of the 2002, 2010, 2014 elections introducing some hypotetical calculations as well (parties’ share of seats without compensation, with negative compensation, with negtative and positive compensation). At the end of the paper I draw some conclusions: first, the effect of the winner’s compensation is not constant, but varies, depending on the nature and structure of the party system. Second, the major changes in the Hungarian electoral system were initiated and put into effect by the dominant party (Fidesz), motivated mostly by self-interest. Third, Rawls’ classical theory of „Justice as fairness” seems to be an appropriate theory for examining the fairness of the Hungarian electoral reform, especially of the winner’s compensation, concluding that the new system does not fit the preconditions of the „original position”, which insures that the fundamental agreements reached in it are fair.