Miniszteri fluktuáció és intézményi változások Magyarországon 1990–2010
A rendszerváltás utáni első kormánytól (Antall-kormány) a Bajnai-kormányig vizsgálja az írás a 139 fő miniszter kinevezésének és elbocsátásának, illetve a 204 pozíció betöltésének dinamikáját. A politikai rendszer jellemzői, intézményi változásai eltérő miniszteri típusokat kívánnak, és e típusok elkülönülnek a kormányon belüli helyzetük, többek között fluktuációjuk szempontjából is.
Az írás bemutatja, hogy a változó intézményi kontextus nyomána 20 év során eltérő arányban találunk politikus és szakértő minisztereket, és változatos kinevezésük és elbocsátásuk, lemondásuk mintázata is.
A magyar kormányok az elmúlt húsz évben alapvetően politikai kormányok voltak, de ezzel együtt bizonyos speciális területeken (gazdaságirányítás, pénzügyek) nyitottak voltak a szakmai racionalitás felé. A posztkommunista demokráciákhoz képest különösen erős magyar miniszterelnöki pozíció tette lehetővé a szakminiszterek beemelését a kormányba. Az idővel egyre erősödő kormányfői pozíció egyértelműen lehetőséget teremt arra, hogy a miniszterelnök a miniszteri kinevezéseken keresztül fokozott nyomást tudjon gyakorolni egy-egy számára politikailag fontos terület felett.
Ezzel ellentmondásban azonban mégis egyre kevésbé van szükség ebben a struktúrában a szakértő miniszterekre. Részben a politikai rendszer általános irányváltása, a többségi fordulat okán, részben azonban a politikai folyamatok miatt. Korábban miniszterelnöknek saját mozgástere növeléséhez volt szüksége a szakértő miniszerekre. Amennyiben a párt mint szervezeti erő irreleváns, mert túlcentralizált és nem jeleníti meg, és nem is aggregálja a képviseleti tartalmakat, a miniszterelnöknek nincs szüksége a szakértelemre, politikai kormányzást folytat.
The article examines the selection, de-selection and the career patterns of 139 Hungarian cabinet ministers (and the 204 positions they have occupied) from the first democratic government in 1990 (Antall government) to 2010 (Bajnai government). The article argues that the features and the transformation of the political system involve and require different ministerial types. Moreover, these types can also be separated according to their fluctuation. The analysis proves that on the basis of the changing institutional context a changing proportion of “politician minister” and “expert ministers” can be found during the two decades and the patterns of their nomination and removal are also varied.
While the Hungarian governments were basically political governments before 2010 in some policy areas (economy, finance) they proved to be open towards expertise rationality. The elevated role of the Prime Minister – a particularity of the Hungarian case in comparison to other post-communist countries – made the nomination of expert ministers possible. Via this type of nomination the Prime Ministers were able to exert pressure on highly important policy fields.
In contrast, the role of expert ministers is diminishing. One explanation lies in the majoritarian turn of the political system, and the other in concrete political developments. Formerly, the Prime Minister needed expert ministers to increase his own elbow room. If and when the party as an organizational force is becoming less relavant (because it is overcentralized and does not embody and does not aggregate the context of representation) the Prime Minister does not need expertise any longer but can and will pursue political governance.