Az elismerési szabály foglya. Az államfő szerepe a kormányalakításban
Kormányalakításkor hazánkban minden alkalommal a köztársasági elnökre összpontosul a figyelem, úgy tűnik, mintha a szabadon mérlegelő államfő lenne annak kulcsa. Ezzel szemben írásom tézise az, hogy a köztársasági elnöknek nincsen befolyása a kormányalakításra, javaslattételi monopóliuma ellenére nem játszik stratégiai szerepet, hanem a pártok akaratát hajtja végre. E korlátozott szerepet azonban nem az alkotmányjogi érvek alapján, hanem a pártpolitika irányából kívánom magyarázni, a koalíciós kutatás kérdéseinek, az elismerési szabály, a formateur párt és a formateur vizsgálatával. Az 1990 és 2006 közötti kormányalakítások empirikus elemzésével bemutatom, hogy az államfőnek nincsen hatalma sem a formateur párt, sem a formateur kiválasztására, mert a pártok e két kulcskérdést elzárják az elnök elől. A formateur párt a pártok közötti szabad alkuk eredményeként emelkedik ki, amelyet a pártok által felállított és működtetett elismerési szabály irányít, s ez kizárja az elnököt az alku-folyamatból. A formateur kiválasztására az államfőnek pedig azért nincsen befolyása, mert a pártok eleve miniszterelnök-jelöltekkel indulnak a választáson, a kérdés nem a koalíciós alku eredményeként dől el, míg ciklus közben a párton belüli versenyben emelkedik ki az új miniszterelnök-jelölt, aki mögött gyorsan megteremtik a párt- és koalíciós egységet. A kormányalakítás és a miniszterelnök kiválasztásának politikai folyamatát nem a köztársasági elnök határozza meg, azaz, nincsen politikai napirend-meghatározó hatalma, de nem is vétó játékos, hanem ceremoniális mellékszereplő a pártok által írt és játszott politikai forgatókönyvben.
Political attention tends to be focused on the head of state during government formation in Hungary, and the president is seen as the key to the process. Political scenarios by political analysts, constitutional lawyers, and opinion leaders are centred around the president who seems to have discretionary powers in nominating the prime minister, especially when prime ministerial change takes place between elections. Contrary to this, however, the thesis of my paper is that the role of the president played in government formation is determined by the recognition rule set by the political parties. Although the Constitution is silent about to whom the head of sate ought to give mandate to form the government, the recognition rule prevailing in the political process of prime ministerial selection makes the president a non-strategic player in Hungary. Due to this established convention, the president had to give the formation mandate to the largest party (most seats) in 1990–1994; while the largest party of the political bloc which gained absolute majority received the formation mandate in 1998–2006. Empirical analysis of government formations of 1990–2006 challenges a misconception regarding the role of the president as the key player in government formation. I believe the government formation process and prime ministerial selection are not determined by the head of state. The president is neither a political agenda setter nor a veto player in government formation but a ceremonial supporting actor in a political screenplay written and performed by the political parties.
