A Szabadság Párt (Ausztria)
1986-ot követően az Osztrák Szabadságpárt politikai befolyása és támogatottsága szinte üstökösszerűen elemelkedett. Az addigi kis párt másfél évtized alatt középpárttá küzdötte fel magát (miközben az addigi két nagy párt is középpárti státuszba süllyedt.). Mindezt a párt új – 1986- ban megválasztott – vezetőjének, Jörg Haidernek vezetése alatt. Haider ügyesen kapcsolata össze a Szabadságpártra addig is jellemző német-nemzeti, helyenként egyértelműen a szélsőjobboldali gondolatvilággal kokettáló retorikát egy elitellenes, a „kisember érdekében fellépő” populizmussal. Mindennek eredményeképpen a párt szavazóbázisa kiszélesedett, az addigi középosztályi elemek mellett mélyen betört a munkásság rétegeibe, „proletár középpárttá” válva (1999-ben megelőzve a szociáldemokratákat a munkásság körében). Politika retorikájában Haider és pártja képes volt diffúz félelmeket kelteni a munkásság, az alacsony iskolai végzettségűek körében. Ehhez eszközként használták az idegenellenességet és az EU-val szembeni kritikát. Haider e sikert egy olyan pártstruktúra kialakításával valósította meg, amely számára szinte teljes egyeduralmat jelentett („führerpárt”).
Az 1999-es választási siker (a Szabadságpárt a második legtöbb szavazatot kapta) a kormányzati részvétel lehetőségét is elhozta. Az ÖVP-val alakított koalíciós kormányzás azonban Haider pártja számára katasztrófával végződött: a kormányzati felelősséggel felfeslett a populista ígéretek hamissága. Vagy ezeket az ígéreteket kellett volna félredobni, vagy a kormányban viselt pozíciókról kellett volna lemondani. Egyik sem történt meg, ez a párt-, majd vezetési válsághoz vezetett. Haider taktikája („benti is vagyunk, kint is vagyunk”) nem vált be: 2002-ben, majd 2006-ban a választásokon a párt visszasüllyedt a kispárti pozícióban, ráadásul 2005-ben pártszakadásra is sor került.