A standardok problémája a realista politikaelméletben
Írásommal ahhoz a vitához szeretnék hozzászólni, hogy miként értelmezendő a politikai realizmusban az erkölcsi és a politikai standardok viszonya. Amellett érvelek, hogy (1) a realista irodalomban politika és morál viszonyának többféle modellje létezik. Ezek közül kettő hagyományosan meghatározó szerepet játszik: a machiavelliánus és a hobbesiánus, amelyek mindegyike meglehetősen problematikus választ ad arra kérdésre, hogy miért van szükség külön politikai standardokra. Továbbá, hogy (2) éppen ezért különösen nagy figyelmet érdemel minden olyan realista kísérlet, amely a két meghatározó irányzattól eltérő megalapozást keres a politikai standardok számára. Illetve, hogy (3) Andrew Sabl arisztoteliánus-ciceroniánus "demokratikus állhatatosság" elmélete, bár maga sem hibátlan, ügyesen kerüli ki mind a machiavelliánus, mind a hobbesiánus megközelítés klasszikus csapdáit. Mindezek alapján úgy gondolom, hogy egyrészt a politikai standardok realista felfogása sokkal változatosabb, mint elsőre látszik és másrészt sokkal kevésbé védtelen azokkal a kritikákkal szemben, amelyek szerint teljes félreértés és szükségszerűen alapvető önellentmondáshoz vezet a politika autonómiájának realista koncepciója.
The aim of the paper is to contribute to the debate about the role of distinction between moral and political standards. Many argue that political realism is based on an anti-moralist position (while others think that realism is about anti-utopianism or anti-idealism). However, as the paper asserts, there is no commonly accepted definition of anti-moralism in the realist literature. Actually there are at least two different types of realist anti-moralism: a Hobbesian and a Machiavellian one, but some authors try to find a middle-way between these mainstream approaches. The paper shows that, for example, Andrew Sabl’s Aristotelian-Ciceronian theory of “democratic constancy” is a viable alternative to the two mainstream versions of realist anti-moralism.