A harmadikutas magyar politológia lehetősége a politikai impresszionalizmus korában
A Politikatudományi Szemle 2024/3-as számában megjelent vitaindító tanulmányában Kovarek Dániel arra a súlyos megállapításra jut, hogy a magyar politikatudományt aktuálisan „térvakság” jellemzi: a magyar politikai valóságról magyar nyelven megjelent vizsgálódások jellemzően a globális Észak (= Nyugat) angolszász és nyugat-európai szakirodalmának példáiból (mintázat) és elméleti kereteiből építkeznek, holott – különösen az orbáni autokráciát illetően – a magyar trendek, intézményi megoldások, politikai viselkedési vagy választói magatartásformák gyakran jobban rokoníthatók Európán kívüli államok, a fejlődő országok vagy a globális Dél (= Kelet) államainak jellegzetességeivel. A magyar politikai rendszer megértésének megkönnyítésére azt javasolja, hogy gyakrabban forgassuk a fejlődő országokat elemző munkákat, és reflektáljunk érdemben a globális Dél államait vizsgáló tudományos közleményekre. A kínált paradigmaváltást tarhatónak tartom, de szerintem maradt még hely bőven a – szerintem homogén egységet nem képező – globális Északkal való összehasonlításoknak. A „harmadikutas” jelzővel azért élek, mert ahogy egykoron a „harmadik út” fogalmával fejezték ki a „nyugati” és/vagy a „keleti” orientáció gondolati sémáinak alternatíváját, úgy tartom fontosabbnak most – archaikus kifejezéssel – a „magyar öncélúságot”: a magyar politikatudománynak még óriási adósságai vannak a magyar politikai valóság feltárásában. Amíg ez nincs rendezve, és az önmagunkról tudásunk – szakmai „vakfoltok” miatti – „fehér foltjai” nincsenek kitöltve, a kelet–nyugati összehasonlítások tévútra vihetnek, és magyarázó erejük a vártnál jóval gyengébb lehet. Az 1867 és 2010 közötti magyar politikai rendszerek óriási tartalékokkal szolgálnak a mai magyar politikai állapotok összehasonlító elemzésekkel történő megértéséhez, azonban súlyos probléma az empirikus és átfogó elemzések egyre nagyobb hiánya és az, hogy elemzések és szakmai viták helyett sok kérdésben a politikai impresszionizmus uralja a tudományos gondolkodást. A szerzők mintha átadnák magukat benyomásaiknak, érzéseiknek vagy éppen vonzalmainknak, beleértve a hivatkozott szakirodalom kiválasztását is.
Abstract
Dániel Kovarek suggests a paradigm shift for Hungarian political scientists („go East”): if we want to better understand the current Hungarian political conditions and the Orbán regime, we must turn to the East (global South) instead of the West (global North) in order to find cases for useful comparisons. This standpoint is valid, but there is a kind of “third way” in modern Hungarian political history to make analytical comparisons. There are many cases left to study in the period between the 1989/90 regime change and the Orbán regime (2010), and in the extremely different eras and non-demokratic regimes of Hungarian history after 1867. (Competing, electoral and closed autocracies, different types of autocratic or authoritarian elections, sham parties, etc.) On west or east or Hungarian way, serious problems still exist in Hungarian political science: lack of empirical basic research, lack of sufficient professional debate, relying on studies by underinformed foreign authors, great dependence on the content and opinions of the political media. And finally, political impressionism: authors sometimes seem to surrender to their impressions, feelings, or even political leanings, including the selection of cited literature.
Kulcsszavak:
